irodalmiszemle

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Törőcsik Humér: Hányinger, II. rész

E-mail Nyomtatás

II. rész

Mi lennél, ha most ital lennél?

Nagy sör.

Szétnéztem a kocsmában.

Szirupos vízre emlékeztető középkorú pár csókolódzgat a másik asztalnál. Láttam rajtuk, hogy esténként Skype-on beszélgetnek, fröccsöntött műanyagszívben utaznak, cukormázas szerelmes verseket írnak egymásnak, és facebookos közhelyeket osztanak meg a másik adatlapján. Fogadni mernék, hogy ha van is szexuális életük, aktus közben mindkettő valaki másra gondol…

Megint hánynom kellett, de visszatartottam.

–        Nahát, szervusz – köszön rám Martin. – Te is itt vagy? – Martin bigott, katolikus alkoholista, és napi szinten megveri a feleségét. Tudom, mert esténként dicsekszik vele. ”Kocsma után első a család” – mondja mindig és komolyan gondolja.

Meg persze olvasott, és nálunk, sznoboknál ez mindennél fontosabb.

Felhő által ismertem meg. Azóta együtt iszunk az álművészek kocsmájában.

–        Szervusz, Martin – fogok vele kezet.

Kávészünetnyi kitérő: zacc nélkül három cukorral.

–        Na, van valami új csaj? – kérdi.

Ezek a fazonok már csak ilyenek. Mindig a nőkről kérdeznek, és ha azt mondanám neki, hogy Martin baszd meg, legalább tíz éve nem voltam nővel, és egyben sem látok semmit azon kívül, hogy hogy néz ki, minimum elmebetegnek vagy impotensnek nézne. Az én koromban nem tudom melyik a jobb.

–        Akad – hazudok. – Ha vele vagyok, úgy érzem magam, mint egy elcseszett Vonnegut főhős.

–        Miért? – kérdi. – Mesterlövész vagy?

–        Á, dehogy – válaszolok. – Kiesek az időből.

Martin egyébként egy tipikus szénsavmentes ásványvíz. Unalmas, átlátszó, ízetlen és mégis… fogyasztható.

Azután megismerkedtem Sherryvel, akinek részegen József Attilát szavaltam, és Márquezről hablatyolva próbáltam meg flörtölni, annak ellenére, hogy tudom, hogy így nem lehet.

Márquez szerint a nők úgy hajóznak el a valóság zátonyai mellett, hogy nem szenvednek hajótörést – mondtam kacsingatva, és spanyol csemegebornak éreztem magam, akit portóinak hazudnak.

–        Ki a fasz az a Márquez? – kérdi.

–        Senki, bocsi, csak hangosan gondolkodtam.

–        Jaj, de mondd már…

–        Ő az, aki könyvet írt az életemről.

–        Tényleg? – kérdi meghökkenve, és komolyan elhiszi, hogy rólam bárki is képes lenne megírni egy kurva könyvet, és ehhez olyan bamba arcot vág, hogy legszívesebben pofán vágnám.

–        Persze, ő írta a Száz év magányt.

–        Ezt nem értem.

–        Mindegy is.

Én egy örök időkig tartó tiszta időszak vagyok, Sherry meg egy csapvíz, és mivel lelépett, én teljesen egyedül maradtam. Felhő a haját igazgatta valamelyik vécében, és én ömlengtem tovább, miközben Martin valami olcsó prostituáltat fogdosott.

Szerintem minden férfi és nő közötti kapcsolat az első like-októl az orgazmusig tart. A kettő után pedig veszekedések és halálunalmas love-sztorik vannak. Semmi több.

Mi lennél, ha most ital lennél?

Abszint.

Így lettem egy nap alatt író, vagy legalábbis egy ember, aki ír, és így lettem alkoholista is szinte percre pontosan ugyanakkor, aki folyamatosan bagózik és mániás depressziós, és már nem kellett írókat imitálnom, mert eleve olyan fejem volt, már csak írnom kellett volna, amire végre valahára képesnek éreztem magam.

You are here: