Háy János: A mélygarázs / A férfi (részlet)

Nyomtatás

Ma úgy keltem fel, hogy azt hittem, a torkomon át kifordulok magamból. De nem. Csak öklődtem, és éreztem, hogy jön föl valami a gyomromból, ami marni kezdi a nyelőcsövemet. Nem akartam meginni a kávémat, mert undorodtam tőle, de megittam.

Ennyi vagy te is. Egy biológiai rendszer. Az életed a belső szervek működése, a sejtek működése, és amikor szarba kerül benned valami, akkor szarul vagy. Azt hiszed, valami a lelkedben történik, és rohannál egy lélekbúvárhoz, hogy segítsen, holott nem. Olyan, hogy lélek, nincsen, csak test van, ami legyártott valamit, ami elfeledteti veled a test működését, pedig csak a test működik. Olyan akaratok igazgatnak, amelyekről azt hiszed, a tudatodból fakadnak, de valójában az akaratok mélyében, ha utánanyomozol, s nem futamodsz meg a végső konklúzió levonása elől, mert nem mered bevallani, hogy egy hozzád közelálló ember követte el a bűncselekményt, ha bátran és következetesen végigviszed az akarat kivizsgálását, látni fogod, hogy az eredő a biológiai meghatározottságban lelhető fel. Onnét indul, és hosszú útja során magára aggat mindenféle ruhát, frizurát vágat, és a legfinomabb arc- és testápolókkal keni a bőrét, hogy szépnek látszódjon, s a végén már senki nem képes felismerni, hogy például a szerelem valójában csak egy ösztön domesztikált változata, ahogyan a kutyában sem akarjuk már látni azt a vérengző állatot, ami sok ezer éve még volt. Minden az ösztönök szolgálatában áll, s mivel gondolkodó lettél, benned van az a képesség, hogy az egész létet kétségbe vond, hát szükséges volt az ösztönöket gondolatgyártmányokkal alátámasztani, mellérendelni érzelmeket, nehogy feladd, s megfutamodj, mielőtt mondjuk a fajfenntartási funkciódat elláttad volna. De te nem futamodtál meg, elfogadtad a reklámajánlatokat, hogy különösnek és egyedinek érezd magad, holott nem vagy sem ez, sem az, nincs benned olyan, ami ezt bizonyítaná. Különösséget legfeljebb a fogyasztás terén betöltött jó pozícióval tudsz elérni. Különös vagy, mert különösen drága termékeket tudsz megvásárolni. S nem veszed észre, hogy a veled egy szinten vásárlók, micsoda aljanépek, a pénztárcájukon túl semmiben nem tudnak valami pluszt felmutatni, olyanok belül, mint egy kilakoltatott ház, keresztülseper bennük a huzat, s nem tud még egy firhangot sem meglendíteni, mert a költöztetők alapos munkát végeztek, még a csavarokat is kiszedték a falból. Nem látod, hogy mennyire semmi alakok, ahogyan magadat sem látod se ilyennek, se olyannak. A megvásárolt tárgyak helyeznek el egy koordinátarendszeren. Csak két paraméter kell, ahogyan a fizikai kísérleteknél is a hol és a mikor, nálad a mit és a mennyiért. Tárgyakat féltesz, holott magad miatt kellene rettegned, mert eljön a vége, ahogyan mindenkinek, s a fosszilis messzeségből megőrzött ösztönök ereje kimúlik. Nincs bé verzió, csak az van, amit leéltél, nincs bé oldal, csak az az oldal van, ami lement, s ha te, ahogyan néhány magát újszerűnek vélő zenekar, a jobb számokat a bé oldalra hagytad, jobb, ha megfeledkezel róluk, mert azt az oldalt már nem lesz módod lehallgatni se neked, se másoknak.

Egyéni és kollektív önzések fogságában telik az életed, s nem ébred benned részvét mások fájdalma iránt, mert a magad sorsának mintáját látod benne. Ilyen részvét nem létezik. Senkit nem sajnálsz, aki elpusztul, csak magadat. Nem tudsz megszabadulni a gondolattól, hogy mások halálában a saját életben maradásodat ünnepeled. Ünnep ez a nap, mert megint meghalt valaki, diadal ez a nap, mert megint valaki más lett a pusztulás martaléka. Örömünnepet ül benned az agy a sajnálat díszletei mögött. Hamisjátékos vagy, hazug lapokat keversz, a szemed sem áll jól. Nem az vagy, akinek mutatod magad. Báránybőrbe bújtál, bár se bárány, se farkas nem vagy. Nem vagy mesehős, akit szeretni lehet, mert jót akar, vagy épp gyűlölni a gonoszsága miatt. Csak egy alacsony színvonalon működő svindler vagy, ahogyan a többiek is, aki menthetetlenül irigy és rosszindulatú, aki semmit nem akar tenni senkiért, s ha mégis, csak azért, hogy megéld: te vagy a segítő. Hódolat neked, szegények jóakarója, áldja meg az összes isten minden testrészedet, a májadat meg a szívedet, a beleidet meg a gyomrodat, áldják az istenek minden érzékszervedet, amivel észlelted a rosszat, és a kezeidet, amikkel kijavítottad a rosszat. Felfénylik az arcod a hódolók hálájától, hol az előtted térdeplőkre, hol az égre veted a tekinteted, mintha rokonságban állnál a világ jótevőjével. Pedig nem, majmoknak vagy rokona, emberszabású állatoknak, a Teremtés könyve nem rólad szól, rólad a barlangokban talált csontok beszélnek, a pattintott és csiszolt kőeszközök, az elfogyasztott állatok csontjai. Most mégis megfeledkezel ezekről az ősökről, hisz különbnek érzed magad önmagadnál, mert segítő voltál, s lám, mennyien hálásak azért a segítségért. De ha cserében nem kapsz semmit, akkor gyűlölöd, hogy bármit is tettél, még a levetett gönceidet is sajnálod, amit a szeretetszolgálathoz beadtál, mert senki nem mondta, hogy de jól tetted és hogy te mennyire jó tudsz lenni, másokért mennyit tudsz tenni. Nem mondják, csak elveszik a zsákot, hogy köszönjük. Köpnél magadra mérgedben, hogy ezt tetted, és eszedbe jut, hogy de nagy marha voltál, hogy épp azt az inget vagy nadrágot odaadtad, holott most mennyire jól jönne, ha máskor nem, szobafestésnél. És utálod azokat a rászorulókat, akik majd a te gönceidben fognak parádézni, parkokban alszanak a te kabátodban, lehányják a valaha kedvenc pulóveredet, amikor televedelik magukat. Amúgy is utálod ezt a naplopó bandát, akik összehugyozzák a köztereket és parkokat, kapualjakban szarnak, és húgy- és szarszagúan felszállnak a járművekre, amelyeken a gyerekeid iskolába járnak. Biztos nincs jegyük, de itt megáll a tömegközlekedés ellenőreinek tudománya, hiába rendőrrel fenyegetőzni, ezeknek aztán a rendőr semmit nem jelent, legfeljebb egy meleg éjszakát a fogdában és egy tál ételt.

Hogy a teve nem fér át a tű fokán, és te nem jutsz a mennyek országába, csak röhögsz rajta. Biztos félrefordítás, de ha nem, te inkább akarsz akkor is teve lenni, mert pontosan tudod, hogy a mennyekben csak üres levegő van, és nincs ott semmiféle ország, nem laknak ott szentek, meg angyalok, nincsenek ott a jólelkek, ahogyan a rosszlelkek sem perzselődnek a pokolban. Nem él ott egy ősz szakállú isten, aki ejnyebejnyéz a kisbűnösöknek, s dörgő hangon a mélybe veti a gazembereket, s leszól az alsó világok munkásainak, hogy nyársra a gyilkossal, a gyermekbántalmazóval, a világveszejtővel, a rosszapával és a rosszanyával. S persze az igazakat sem vezeti be a felhőpalotájába, hogy ott lebzseljenek a világok végezetéig, amikor a mindenség újra szűkülni kezd, s visszatér kiindulási pontjához, s a sokból újra egy lesz, miként az ősrobbanás előtti pillanatban volt. Nincs egy túlvilági igazságtevés, ami helyrerakja a kizökkent dolgokat. Csak az van, amit itt élünk, nincs jutalom meg bűnhődés, csak életek vannak, amelyek messziről, pláne az égpalota ablakaiból egyáltalán nem látszanak.
Pontosan tudod, hogy tevének kell lenned, és mindenen át kell gázolnod, eszed ágában sincs a tű fokán átbújni, ha kell, minden tűt eltaposol a patáddal. Ha nyomorult vagy, dehogy érted meg a másik nyomorultat, legfeljebb addig, amíg érdekedben áll megérteni, mert így jutsz segélyhez, vagy épp valamifajta együttérzéshez, akkor összebújsz a többivel, hogy melegítsük egymást, mint a szegény ember malackái, amúgy rögtön elfelejted őket, mihelyst kikeveredsz a nyomorultságból. Amikor kívül vagy, mindenkit tehetetlennek, élhetetlennek, netán élősködőnek tartasz, aki ott maradt. Olyannak, aki megérdemli a sorsát, mert ha itt érvényesülni akarsz, akkor tudsz, csak dolgozni kell hozzá. De persze ez hogyan is menne olyanoknak, akik eleve naplopóknak születtek, csak arra van eszük, hogy a különböző segélyeket és juttatásokat megkaparintsák, s így megdézsmálják az állami bevételeket, amiket lehetne hasznosabb dolgokra is fordítani.
Aki akar segíteni magán, azt az isten is, mint tudjuk. Itt a te példád, nem kell messzire menni. Te is ki tudtál keveredni a bajból, mert dolgoztál, és lám, meglett az eredménye, mondod otthon, hogy indokold magad és a családod előtt, hogy miért nem érdekelnek a valahai sorstársaid. Együtt és külön-külön is megalázó történeteket mesélsz róluk, hogy hányszor kaptak lehetőséget, de ők persze ezzel nem akartak élni, mert fontosabb volt a kocsma meg a naplopás. Pedig téged is csak a véletlen segített, hogy egy gyermektelen rokonod meghalt és rád maradt a lakása. Egy öreg néni Budapesten, azt sem tudtad, hogy még él, gyerekkorodban találkoztál vele utoljára, eszedbe se jutott, hogy bármikor is rányisd az ajtót. A szomszédok kellett volna, hogy kapják a lakást, mert ők ápolták, meg a pénzt sem sajnálták, gondolták, valamelyik gyereknek jó lesz. De a néninek nem volt végrendelete, erről valahogy megfeledkeztek, mert a néni sem emlékezett, hogy volna bárki rokona is, de a bíróság kiderítette. A szomszédok nem tudták bizonyítani az illetékességüket, s a törvények értelmében a bíróság a papírforma szerint jogos örökösnek ítélte oda a lakást. Immáron nem voltál hajlék nélküli. S ez nem olyan lakhely volt, mint amit a pap ajánlott a híveknek, hogy akinek nincs hol, annak ott van Krisztus teste, ő lehet mindenki hajléka, de hogyan is lehetne elképzelni, hogy az időjárás viszontagságaitól meg tudna védeni egy halott isten teste. A templomokat meg bezárják éjszakára, nehogy odameneküljenek az utca kivetettjei, mert a templomok is csak a jóravaló hívekért vannak, akik rendesen felvették gyerekkorukban a különböző szentségeket, s azóta is fizetik az egyházadót, s ha kell, terménnyel vagy pénzzel hozzájárulnak a felekezet működéséhez. A templomok az államhatalom spirituális hivatalai, ahol a haláltól rettegő híveket a papok lelkileg gúzsba kötik, olyan belső fegyelmi hálót építenek beléjük, amitől egy életen át nem lehet megszabadulni, s bármi öröm, ha ér az életedben, attól rettegsz, hogy ezt sokszorosan leverik rajtad a túlvilágon.
Szóval, lett hajlékod, és végül munkát is találtál, ami szintén egy véletlen következménye volt. Megüresedett egy állás az önkormányzatnál, amely állásra éppen nem jelentkezett rajtad kívül más alkalmas pályázó. És te egyre feljebb másztál a hivatali létrán, és nem csak azért, hogy elérd a felső polcon az aktát. Jól jöttél a polgármesternek. Egy olyan munkatárs, akinek senkivel semmi kapcsolata nincs és nem is volt, hogy is lehetett volna, kívülről jöttél, s már az alkalmasságodkor is ez a kívül levés volt az elsőszámú indok, amúgy minden más, miattad elutasított pályázó jobban megérdemelte volna az állást. Téged be lehetett vonni, minden kockázat nélkül, a közbeszerzési ügyletekbe, s te éltél ezzel a lehetőséggel. Miért ne? Teve akartál lenni, s mikor végre az is lettél, mert busás összeg hullott le a csendestársnak, s a pénzedet is biztonságba helyezted egy külföldi bankban, beléptél egy jogvédő szervezetbe. Miért ne? Neked, helyesebben a te társadalmi helyzetedben illik a jogokat védeni, mégsem élhetünk egy olyan országban, ahol gyűlölik a cigányokat. Eleve nincs is ilyen szó, hogy cigány, csak az van, hogy roma. S te mindent megteszel, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű embereknek a jogait védd, holott mindenki tudja rólad, hogy szívből gyűlölöd a cigányokat, s míg egy vidéki iskolában történtek miatt nagyhangon szónokoltál a cigánygyűlölet és a szegregáció ellen, magad soha nem íratnád be a gyerekedet olyan iskolába, ahol az osztály fele cigány. Ha csak egy cigány járna oda, már akkor gondolkodnál, nem kéne-e másik intézménybe vinni a gyereket. Persze, ha elviszed, nem a cigányra hivatkozol, hanem az oktatás színvonalára, meg arra, hogy a tanító néni pikkelt pont a te gyerekedre. Nem vette észre, hogy mennyire jó adottságú, s a dicséret–elmarasztalás arány az elmarasztalás irányába billent. Ezt mondod az igazgatónak, aki marasztalni akar, hisz tudja, mennyire fontos ember vagy az önkormányzatnál, a polgármester jobb keze, s az iskola pénzügyi helyzete, valamint az igazgató státusa is a polgármester jóindulatától függ, de te hajlíthatatlan vagy. Sokáig vártál, hogy változzon valami, mondod, de nem változott, s te most már eldöntötted, hogy nem, s ezzel a tanítónőt is kínos helyzetbe hozod. Az igazgató berendeli, s a fejére olvassa, hogy miatta veszített el az iskola egy gyereket, ráadásul nem is akárkiét. A tanítónő hiába hivatkozik a gyerek gyenge képességeire, meg hogy nem hagyhatta, hogy azt a szerencsétlen cigány kislányt örökösen megalázza, ettől fogva elindul egyfajta gyanakvás az irányában, hogy valami gond van vele, mert mennek el gyerekek az osztályából. Hiába volt ő a legjobb tanítónő, a gyerekek és a szülők kedvence, megingott a státusa, s ezt az ingást a régóta irigy kolléganők tovább erősítették, míg végül kirúgták pár évvel később, épp a te cigánygyűlöleted miatt. De hála istennek, ilyen iskola nincs a környékeden, ahová te járatnád a gyerekeidet, oda legfeljebb a muzsikus cigányok gyerekei járnának, ha járnának, s azokat el tudod fogadni, mert azok neked már olyanok, hogy nem cigányok. Könnyekig hatódsz, amikor egy dokumentumfilm az árvaházakba került szerencsétlen sorsú gyerekekről mutat hatásos, épp a hozzád hasonlókat megrázni akaró képsorokat, ám amikor kiderült, hogy biológiai okokból vagy épp a párkapcsolatod szerencsétlen alakulása miatt kicsúsztál a nemzőkorból, s gyermektelen lettél, mit lehet tenni, ezt mérte rád a természet és a sors, és gondoltad, örökbe fogadsz, a kérdőíven vastagon aláhúztad, hogy cigány nem lehet. Pedig, ha cigánnyal is beérted volna, már évekkel korábban nevelhettél volna gyereket, de neked cigány nem kellett, mert nem szerettél volna a családba emelni egy fajtaidegen egyedet. Örülsz viszont, amikor azt hallod, hogy amerikai házaspárok épp cigánygyereket akarnak örökbe fogadni, hadd vigyék, gondolod magadban, annyival is kevesebb lesz itt, ott meg elférnek a sok néger között.
Nyilvánosan megvetsz minden faji előítéletet, de a lelked mélyén meg vagy győződve arról, hogy a cigányokba genetikusan van belekódolva a deviancia. Mért ilyenek ennyi év után is, ők csak arra valók, hogy egy többségi társadalom parazitái legyenek, ez a funkciójuk. Emlékszel, valaki mondott is erre példát az állatvilágból, egy tudományos ismeretterjesztő csatornán volt műsor, hogy ott is vannak ilyen állatok, sőt, még növények is. Azon elcsodálkoztál, mert a növényeket addig teljesen ártalmatlannak tartottad. Soha nem tudnál olyan helyen lakni, ahol a szomszéd lakást cigányok birtokolják. Azt mondanád, hogy nem a Lajossal meg a Kálmánnal van a baj, akiknek a nevén van a lakás, hanem a pereputtyal, mert azok aztán jönnek csőstül. Néha húszan is laknak azon a negyvenhárom négyzetméteren, s persze egytől egyig bűnözők. S ha netán végre kiürül a lakás, csak azért van, mert a rendőrség lefülelte őket, és sittre vágta az összest. Persze hamarosan kiengedik őket, mert olyan hülye törvények vannak, hogy alig pár évet kapnak, s annak is eltörlik a felét jó magaviselet miatt, így a rendvédelmezők megint rászabadítják a gazembereket a társadalomra, csak immáron magasabb bűnözői képesítéssel, mert a börtön korántsem büntetőintézet, dehogy, a börtön a bűnözők továbbképzését és a kapcsolatrendszerük kibővítését szolgálja.
Nem, te ilyen lakosok közelében egy percet sem maradnál, igaz, ettől nem is kell félned, mert épp azért költöztél méregdrágán a zöldövezetbe, hogy a lakókörnyezetedet még véletlenül se zavarják meg a romák. A te lakókörzetedben a négyzetméterárak meggátolják a romák térnyerését, szemben a város szegényebb kerületeivel. Tulajdonképpen a lakásárak révén kialakul az a cigánymentes övezet, amiről a nyírségi vegyes lakosságú falvak lakói meg persze a különböző homofób szervezetek tagjai álmodoznak, amely álmokat te az emberi jogokra hivatkozva, hogy minden ember szabadnak és egyenlőnek született, megvetsz. A gyerekedet kitagadnád, ha egy cigánnyal szűrné össze a levet, addig sem jutnál el, hogy megismerd, mert már a gondolattól is elfog az irtózat, a gondolattól, hogy a vasárnapi ebédeken ott ül a te asztalodnál egy cigány. Hogy nézne ki a teríték egy cigánnyal a háttérben?! Inkább vállalnád, hogy elveszik számodra ez a gyerek, vagy hogy a te szülői akaratod miatt párkapcsolat nélkül éli le az életét, minthogy cigány unokáid legyenek.
Benne vagy egy jogvédő szervezetben, s nem szégyellsz felvenni súlyos pénzeket olyan kutatásért, amit mások végeznek el, vagy el sem végeznek, mert neked jár ez a pénz, eleget voltál már alul, neked most fönt a helyed, és támogatod, hogy a kormányok olyan intézkedéseket hozzanak, ami teljesen ellehetetleníti a lent maradt valahai rokonaidat. Belőlük soha nem lesz semmi, ők ott fognak elpusztulni, ahová születtek. Hamar, nem kell sokat várni rá, mert rossz minőségű italokat isznak, és ócska ételeket esznek, s ha ez nem elégséges, akkor a gondatlan orvosi ellátásnak esnek áldozatul, mert az orvosok is úgy érzik, ezekért az emberekért nem kell strapálniuk magukat. Mindenki meghal valamiben, most miért ne halhatnának meg például ebben a konkrét betegségben, amijük épp van, vagy esetleg életben tartják, de nem gyógyítják meg őket, mert nem is tudják, csak azt akarják, hogy a társadalombiztosítástól ennek a nyomorultnak a révén jussanak nagyobb összeghez. Az életben tartás ebben az esetben egyenlő a szenvedés idejének meghosszabbításával. A rokonok nem tudják, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, minden héten bemennek a beteghez, visznek finom húslevest, mert arról mindenki tudja vidéken, hogy gyógyszer. Néha úgy vélik, van valami javulás, holott persze semmi, és a szenvedés ideje alatt újabb összegeket adnak az orvosoknak, s ezzel a társadalombiztosítástól megszerezhető pénzen túl is arra késztetik a kórház dolgozóit, hogy a lehető legtovább húzzák a halál felé való vergődést.

Te támogatod ezeket az intézkedéseket, hogy minél rosszabbul éljenek azok, akik már amúgy is rosszul élnek, hogy olyan oktatási rendszer legyen, amiben a felemelkedés minden csatornája el lett zárva. Ugyan már, mért akarnának az elesettek nem elesettek lenni? Ha ők nem lesznek elesettek, ki lesz helyettük elesett? Nekik kell annak lenniük, mert ők olyannak születtek. Egyszerűbb, ha minden marad így, mint örökösen azzal bíbelődni, hogy koldusból csinálni királyfit, és fordítva. Nem egy mesekönyv az élet, hogy bármi megtörténhessen benne. De kár is erre szót vesztegetni, téged amúgy sem érdekel ez az egész, mert a te kölkeid külföldön tanulnak, s eleve olyan képzésben lesz részük, amelynek következtében, még ha akarnának, se süllyedhetnek az esélytelenek szintjére.
Ez az ország, amely egy jelentéktelen európai ország, kár is megnevezni, egy azon országok közül, amelyek lakosai országuk kicsinysége ellenére azt hiszik, a kultúrájuk, a nemzeti tradícióik, valamint a különleges szellemi és fizikai teljesítményük országukat a világ legnagyobb államai közé vagy inkább fölé emelik. Ennek a jelenetéktelen országnak a leendő vezérkara a világ legjobb egyetemein tanul, s olyan tudással, pláne olyan öntudattal érkezik vissza az országba, hogy gond nélkül elfoglalhatja a neki kijelölt irányítói pozíciókat. A hagyományos tanulási szisztémában képzett állampolgárok fel se mernék velük venni a versenyt, már látványra eleve vesztésre állnak, s ne gyere elő a Dávid és Góliát üggyel! Aminek valamelyik fele bizonyára merő hazugság, vagy Dávid nem volt olyan aprócska, vagy Góliát nem volt olyan óriási, a parittyáról szőtt legenda meg teljességgel hihetetlen, egyszerű mese, amit a régi írástudók beemeltek a bibliába, hogy ezáltal egy életen keresztül fenntartsák az elesettekben az illúziót, hogy megváltozhat a sorsuk, csak parittyázni kell megtanulni.
Nem, a te gyerekeiddel senki nem tudja felvenni a versenyt, és ez is volt a célod, mert ilyen vagy. Kikelsz magadból, ha valaki megkínoz egy kóbor kutyát, holott egy tű érőt sem tennél azért, hogy jobb legyen körülötted a világ. Neked tetszik, ami van. Pont ilyet akartál. Bár soha nem szalasztod el az alkalmat, hogy panaszkodj, hogy arról beszélj, az új adók mennyire megnehezítették a te életedet is, és ha ez így megy tovább, megszűnik a középréteg, ami mégiscsak az európai társadalmak alappillére, s mi lesz így ebből az országból, s tágabb értelemben az egész Európából. A hétvégi vendégeskedés során a zöldövezeti lakásod kertjében, mert épp elérkezett a kerti összejövetelek ideje, s te szereted megcsillogtatni a grillező-tudásodat, hogy elkápráztasd a vendégeket, főleg a férfi vendégek feleségeit, s ott pöffeszkedsz az égett hússzagban, vagy épp síelés után a hüttében sörözgetve hozzád hasonló, ebben az évben extraadókkal megtépázott sorsú emberekkel, panaszkodsz, hogy mennyire nehéz és egyre nehezebb. Ezt a téli egyhetes síutat, tényleg a lehető legolcsóbb szállással is alig sikerült összekaparni. A személyiséged a kivételes életkörülmények martalékává válik. Tényleg csak az első milliót nehéz megszerezni, mert az még eleven érzéseket töröl ki a szívedből, s az még fáj. A többi millió már erre pakolódik a megürült kamrákba, de nem sajnálod, legalább pszichológusra se kell áldozni. A gyerekeid, akiket te nevelsz, már eleve olyan üresnek születnek, hogy átfúj rajtuk a szél, üresek, gazdagok és jól képzettek, amibiciózusak is persze, hisz ezt látták tőled, hogy ezt a ürességet a jövő számára is fenn tudják tartani.

Önhitt vagy, azt hiszed a vagyonoddal megvásároltad magadnak és ezeknek a leszármazottaidnak is az öröklétet vagy minimum a megváltást, és röhögsz azokon, akik még mindig a megváltó eljövetelére vagy épp az újra eljövetelére aspirálnak. Meg vagy győződve róla, hogy szabad vagy, mert a pénzeddel kiszakítottad magad az idő fogságából, holott egy perccel sem jár több neked, mint másnak, s ha mégis, azok akkor a meghosszabbított szenvedés percei lesznek, mert olyan makacs vagy, hogy azt hiszed, ha te nem akarsz meghalni, s ezt az akaratot megtámogatja a kórházi személyzet, akkor tényleg életben maradsz. Utolsó leheletedig küzdesz, de végül, mint a mesékben a rosszvitéz, te veszítesz ebben a küzdelemben. Csúnya halott leszel, egy megkínzott, formáját veszített húsdarab, akiről az örökösödési eljárások lezárultával boldogan feledkezik meg mindenki. Nem, nem az irigység beszél belőlem, nincs benned olyan, amit irigyelni lehet, inkább szánni való a sorsod, amit arra tettél fel, amit bárki, minden különösebb képesség nélkül el tud érni, akár én is, ha akartam volna, de én nem akartam vagyonőrként élni az életemet, mint te.

Megyek. Jobb a gyomrom. Kiköpdöstem a számból a keserű ízt. Valamivel jobb a gyomrom, de lent, a mélygarázsban megint az a fullasztó levegőtlenség. Hiába vannak azok a szellőztetők, a hatalmas ventillátorok, semmit sem érnek, vagy nem elég, mert az építtető néhányat megspórolt, hogy fajlagosan nagyobb haszonnal zárhassa ezt a beruházást. Az autók telenyomják füsttel, alig lehet levegőt kapni. A kipufogógáz minden egyéni szagot eltöröl, hiába a parfüm, a jó minőségű dezodorok, emberszagot nem lehet érezni, sem az öregség, sem a fiatalság, sem a jól ápoltság, sem az elhanyagoltság szagát, csak a gépekét. Attól van minden reggel ez a hányinger. És ez a hányinger éppen szinkronban van azzal, ami körülvesz. Ami körülvesz lent a mélygarázsban és kint, amikor letelik a szolgálat, és végre kijutok onnét.  Mert ez egy olyan menthetetlenül rossz és reménytelen világ, amilyen rosszat és reménytelent csak el lehet képzelni, és mégsem akar szétesni, épp annyira rossz, hogy még egyben maradjon. Ha pedig tovább romolna, az az utolsó, a működése szempontjából végzetes alkatrész is kipottyanna belőle, jönnek valakik, és összekovácsolják, minden alkalommal összekovácsolják, megfoltozzák, ahol meg kell, összeforrasztják, ahol össze kell, és újra eléri a működéshez szükséges legrosszabb szintet. De már nem sokáig fog sikerülni, minden megszűnik egyszer, s nem kell évmilliárdokat várni, hogy megforduljon a tágulás, és az anyag elinduljon vissza a valahai magjába. A világ nem úgy ér véget, ahogyan a végítélet hirdetői mondják, nem szakadnak fel a pecsétek, nem rohanják le az apokalipszis lovasai, nem lesznek óriási bummok, csak nyomorult kis robbantgatások és szánalmas nyüszítések.

Lassan hömpölyög az emberár keletről és délről, az európai nagy nyelvek megtörnek a messziről jött vándorok nyelvén. Lassan azok lesznek többségben, akik mások, és a végén ezek a valaha mások egy sarkalatos törvénnyel, amit többségi alapon könnyedén meghozhatnak az európai parlamentekben, megszüntetik a másság tiszteletét. Minek, már ők vannak többen, s akik korábban többen voltak, immáron azok lettek a mások. De a mostani többsség tagjai köpnek a másságra, mert ők nem akarnak másokat, ők végre csak egyet akarnak: önmagukat. Egy hatalmas világméretű kalifátust, ahol a saját törvényeik szerint irthatják az embereket, a házasságtörőket, az alkohol- és drogfogyasztókat, a melegeket és azokat, akik nem ismerik el Allah örökérvényű hatalmát, s hogy egy próféta van: Mohammed, a többi csak ócska mutatványos, vallásszédelgő. Hamarosan vége lesz, és hiába húzódtok be a palotáitokba, hiába fontok pénzkötegekből kerítést, egyszer minden kerítés le fog dőlni, meghasadnak Jerikó falai, s mindaz, amit építettetek, áldozatául fog esni egy új akaratnak, amely akarat már átlépte a küszöbeiteket, de ti nem látjátok, mert vakok és önhittek vagytok, saját magatok elragadtatottságában éltek. Ahogyan a Róma maradványvárosaiban élő patríciusok sem vették észre, hogy réges-régen a vizigótok, a longobárdok, a gepidák, a kelták és germánok, az általuk lekicsinyelt és barbárnak tartott törzsek birtokába került a birodalom. Röhögtek a műveletlen és faragatlan vándor népeken, és így röhögéstől remegő és gőgtől dagadó mellkassal pusztultak ki a világból.
Azt hiszed, hogy a jóakaratból jó dolgok születnek, a rosszakaratból pedig rosszak, holott ez egyáltalán nem így van, a jóból ugyanúgy születhet rossz, mint a rosszból jó, semmi biztosíték arra, hogy ez vagy az a dolog fog megtörténni, ahogyan arról sincs tudomásunk, hogy az, amit mi jónak tartunk, azt hány ember tartja, épp ellenkezőleg, rossznak, az élete szempontjából ártalmasnak. Az történik, ami megtörténik, s az se ilyen, se olyan, csak az aktuális életakarat terméke. A meggyengült életakaratok minduntalan rajtavesztenek, ahogyan rajtavesztenek azok az emberek, akik félelemből, gyávaságból vagy a gyerekkorukban beléjük vert lelkiismeret-furdalás okán nem mernek semmit sem változtatni az életükön. Rajtavesztesz te is. Nem változtattál, és nem változtál. A harmadik világ életakaratának leszel az áldozata, a sírjaid fölött nem fognak unokák vázákat borogatni, mert nem lesznek unokáid, az a faj, amihez tartoztál, kihal, a csontjaidat muzulmán régészek fogják tanulmányozni ezer év múlva, ahogyan az avar temetőket túrják föl manapság az archeológusok, s hiába a megannyi lelet, mégsem tudják eloszlatni a gyanút, hogy tulajdonképpen avarok nem is léteztek.