Mića Vujičić: Miért nem szereted a palacsintát?

Nyomtatás

Attól tartok, Kurt sohase fogta fel, / hol a helye a világban. Az pusztán látszat, / hogy elég csak azt tudnunk,  hol a helyünk a táplálékláncban. Nos, ennél bizony többre van szükség. - Dimitrije Vojnov (Kurt Cobainről)

Találkozz vele, de soha ne mondd neki azt, hogy palacsinta. Ettől ugyanis hideglelést kap, elveszti az eszét, és gyilkolni fog. Mert elvész az időben és a térben. Mert elborul az agya. Mert elkezd vérben forogni a szeme. Mert rosszul lesz.

Úgy fogja érezni, hogy egy óriási sárga féreg akar a szemén keresztül távozni a fejéből. A palacsinta egyik végével az orrán keresztül kezd el csúszni, miközben delfin módjára csóválja a másik végét. És elnehezül a feje, fulladás fogja el, és többé már nem lesz számára kiút.

Olyan ő ilyenkor, mint egy kés pengéjén egyensúlyozó egér.

Nem tudja, mit csinál. Segítséget kér tőled, de neked fogalmad sincs, mit tehetsz érte. Ellensége vagy most. Te vagy a világ legborzalmasabb palacsintája.

Olyan simán kinyír, mintha csak egy tizenegyest rúgna.

Pedig biztosan sokat jelentesz neki, mert odafigyelsz rá, és még véletlenül se szeretne kipurcantani.

Sohase mondd, hogy palacsinta.

Hallgass.

2.

Középiskolásként egy hotelszobán osztoztunk, amikor iskolai kiránduláson voltunk Kotorban. Vuk Žigić palacsintáról álmodott. Betekert, kövér, barnássárga, csokoládékrémmel töltött palacsintáról.

Az utcáról araszolt befele, és mint egy végsőkig eltökélt hernyó mászott a nyitott ablak felé. Sötét volt. Útját villámok világították meg. Magabiztosan mozgott, lépésről lépésre haladt. Néhányszor megpróbálta a fejével kilyukasztani a zöld szúnyoghálót, de sikertelenül, míg végül talált egy lyukat, ahol becsusszanhatott. Siklott lefelé a szoba fehér falán, maga mögött sötét krémcsíkot hagyván. Sikerült felkúsznia az ágyra, és odaférkőzött Vuk lábujjaihoz.

Akkor érezte meg először a palacsintát, mely először átslisszant a nagylábujján, átbujkált a többi ujja között, s továbbhaladt a testén, mintha az egy kifutópálya lenne, ahonnan palacsinták szállnak föl a magasba. Végigmászott a combján, aztán meg már a hasán érezte a palacsintát. Beleborzongott. Megpróbált fölébredni, fölugrani, hogy mint a kígyót, egy hosszú bottal minél messzebbre hajítsa. De az tovább csúszott-mászott, nyomot hagyva Vuk bőrén. Aztán a hajába surrant, a hajfürtjei közé: elfoglalta áldozatának minden porcikáját, de ő maga is foglyul esett. Tépte a hajat, szabadulni próbált.

Vuk felordított.

Erre én is felébredtem, és kipattantam az ágyból.

Vuk a padlón guggolt, arcát a tenyerébe tapasztotta. Beletúrt a hajába, a palacsintát kereste.

Nem volt ott semmiféle palacsinta. Nem látszott semmilyen sötét krémes nyom se az ágyneműn, se a falon.

Hajnali fél négy volt.

3.

A belgrádi Ah édességgyártó cég új mogyorókrémet bocsátott forgalomba. A reklámfilm megvalósítását 1984 áprilisában Mita Deskideri rendezőre bízták, aki néhány napos írógép melletti ücsörgés után megírta a majdani reklám szinopszisát. Kilencéves, különös kinézetű kölyök mogyorókrémes palacsintát eszik.

Mita Deskideri minden utcát és teret bejárt, hogy rábukkanjon a reklámfilm potenciális csillagára, miáltal a forgatás megkezdésének időpontja májusról júniusra tolódott ki.

Vuk Žigićre a Brač szigetét övező strandon bukkant rá. Milnában, a tengerészet mellett, ahol Vuk spagettit evett éppen, és az apját győzködte, hogy vigye őt el a környékbeli szardíniagyárba.

„Ő az!”, kiáltott fel Mita Deskideri, amint Vukot megpillantotta.

A figyelmét Vuk göndör, tévéantennához hasonlatos haja ragadta meg.

Vuk jól föltalálta magát a televízió stúdiójában. A forgatás elhúzódott. Első palacsinta. Megismételjük. Második palacsinta. Megismételjük. Harmadik palacsinta. Gyerünk még egyszer.

A tizenhatodik palacsinta után Vuk elájult, és csak két nap után tért magához.

Spongyát rá: volt, de elmúlt.

Amikor néhány hónap múlva meglátott egy palacsintát, rohama lett. Bár arra számított mindenki, hogy újra eszméletét veszti, ő ehelyett agresszívvá vált.

4.

Senki sem gondolta, hogy Ő a történtek után egyáltalán eljön. Mindenkinek van legalább három nyomós oka rá, hogy ne jelenjen meg a tízéves érettségi találkozón. Aztán már könnyű a Gesztenyefához címzett kocsmában. Ott az egyetlen problémát a tompa élű kés és a rágós hússzelet okozza. És tessék, Vuk Žigić mégis eljött.

Üdvözöltük egymást az iskolaudvaron, még mielőtt az ünnepi osztályfőnöki óra elkezdődött volna. És bár az érettségi találkozón az „ó, hát te semmit se változtál az elmúlt tíz év alatt” jellegű felkiáltás elcsépelt, üres frázisnak számít, nyugodt lélekkel súghattam ezt egykori padtársam fülébe, mert tényleg ugyanúgy beszélt és gondolkodott, mint a körülötte támadt, média csapta nagy hűhó előtt.

Vuk Žigić világéletében rettenetesen szégyenlős volt.

Vuk Žigić mindig leegyszerűsítette a dolgokat.

Vuk Žigić sohasem tudta, hogy hívják az államelnökünket.

Amikor két hónappal ezelőtt jelentette neki a gyártásvezető, hogy az Egymillióval a zsebben című kvíz újévi, ünnepi kiadásában a kérdésekre Jeremija Strum, a köztársasági elnök válaszol majd, Vuk Žigić nem reagált.

„Oké.”

5.

Jó estét.

Az Egymillióval a zsebben kvíz legújabb, rendhagyó újévi műsorát látják.

Vuk Žigić vagyok, az önök házigazdája, versenyzőnk pedig, aki megpróbálja zsebre vágni az egymilliót, Jeremija Strum elnök…

Vukot hidegen hagyta, hogy ott ül szemtől szemben történelmünk szégyenteljes figurájával. A stúdióban nem volt közönség. Nem volt jelen a stáb sem. Kellemetlenül visszhangzott a bekonferálás a hatalmas félhomályos teremben. A bensőséges újévi műsor felvétele pokolbeli jelenetként hatott. Csak az elnök néhány testőre volt jelen, senki más. Az elnöknek nem volt senkije. Meggyilkolta a legjobb barátait is. A kvíznek hála, e legnézettebb műsor nézői azt hiszik majd, nem is akkora szörnyeteg ez az ember. Nem lehet szörnyeteg az elnök, ha szerepel a kvízben. Talán sikerül elhódítania néhány százalékot az ellenzéktől, mely komoly veszélyt jelentett államelnöki székére. Húsz év uralkodás után először.

Megkezdődött. Az első kérdésnél Tolsztoj, a nagy orosz író keresztnevét kellett megmondani. A híres orosz író, Lev Nyikolajevics Tolsztoj keresztneve:

a) Luka

b) Lotto

c) Linux

d) Lev

 

Ez az egész vicces kellett volna hogy legyen. Ettől a szellemességtől azonban a hatvanéves elnököt, Jeremija Strumot hasmenés fogta el. Luka, Luka, Luka. Luka Ilić. Az ellenzéki vezető, aki már az a) válasznál meg akarja mutatni, hogy lassacskán átveszi tőle a médiauralmat. Ez feldühítette az elnököt. Vörös lett, mint a paprika. Az első adandó alkalommal meg kellett volna ölnie. De ami késik, nem múlik!

Vuk Žigić semmit sem értett. Egyáltalán nem követte a politikát, így el se tudta képzelni, miért lett az elnök hirtelen ennyire mérges. Nézett a szemébe, az elnök meg csak hallgatott.

Jó isten, hát azt csak tudja, ki volt Lev Nyikolajevics Tolsztoj, gondolta Vuk Žigić. Ez a harsány ember, aki saját születésnapját nemzeti ünneppé nyilvánította, csak tudja, ki volt Tolsztoj!

De mi van, ha nem tudja? És ha hibás választ ad?

Azt ne gondolja senki, hogy veszem a bátorságot, és kijavítom a válaszát. Sajnos, nem talált!?

Ha Jeremija Strum elnök az Egymillióval a zsebben kvíz újévi kiadásában azt mondja, hogy a helyes válasz a c), Lev Nyikolajevics Tolsztoj mától Linux Nyikolajevics Tolsztoj lesz és slussz.

A második kérdéstől Vuk Žigić teljesen kikészült. Kikészült Jeremija Strum is, de ő erre már soha nem fog ráeszmélni. Az első három kérdés hagyományosan szellemes és könnyű. Az első körben vért izzadt az elnök, gondolta Vuk. Repesve várom, mit tartogat a következő feladvány.

A számítógép kiköpte a második kérdést.

Milyen hozzávaló hiányában lehetetlenség palacsintát készíteni?

a) Vuk Žigićnek görcsbe állt a gyomra, és fuldokolni kezdett, de ezt senki sem vette észre a rendezők közül.

b) Jeremija Strum elnök észrevette, hogy valami furcsa dolog történik, és kiáltani próbált.

c) Vuk Žigić nyakon ragadta Jeremija Strumot, és fojtogatni kezdte. Elég volt csak megfogni a nyakát. Reccs. Félt, hogy egy napon valaki megfojtja. Vuk nem fojtotta meg. Vuk éppen csak hozzáért.

d) Csönd.

Vuk nem látott semmit, és nem hallott semmit. Szokás szerint nem fog emlékezni semmire. Jobb is.

Valaki majdcsak megmondja neki: „rátámadtál az elnökre.” No, de Strum rendbe fog jönni.

Senki sem látja majd ezt a műsort.

6.

A Gesztenyefához címzett kocsmában tényleg meggyűlt a bajunk a tompa élű késsel és a rágós hússzelettel. Borzalmasan meleg volt a teremben. Kimentem a kocsmaudvarba. Két alakra lettem figyelmes a sötétben. A gesztenye alatt a faasztalnál Vuk Žigić ült Petar Jovanovićtyal, középiskolai barátunkkal. Petar Jovanović két méter magas volt és ismerte Strum elnököt. Strum rendőrségében évekig volt vezető poszton. Fogaskerék volt a nagy gépezetben: valódi bizalmi ember. Mindenről tudott.

Nyári éjszaka volt. A messzeségben mennydörgés hallatszott.

„Ülj le”, szólt Vuk Žigić halkan, mikor meglátott. Sápadt volt. Alig nyögte ki ezt a két szót. Mikor kimondta végre az utolsó szótagot, az volt az érzésem, hogy mindjárt hányni fog. A tenyerét a szájára tapasztotta, és a földre bámult.

„Bocsássatok meg, ha félbeszakítottalak benneteket”, mondtam Petar Jovanović-nak.

Nem válaszolt. Rám se nézett.

Hallgattak.

„Nagyon naiv vagy te, Vuk”, folytatta Petar Jovanović a beszélgetést ott, ahol csatlakozásomkor abbahagyták. Nem nézett rám. Tágra nyitott szemekkel Vukhoz beszélt, és egyre jobban belemászott a képébe.

„Luka Ilić áldozata vagy. Luka kibaszott áldozata. Az ellenzék áldozati báránya. Te ölted meg Jeremija Strum elnököt! Véletlenül. Megfojtottad. Fantasztikus, hogy azt mondták neked, hogy csak megpróbáltad megfojtani. Hagyjuk ezt a hülyeséget: Strum szívrohamot kapott, amint hozzáértél a nyakához. Senki sem számított erre, de az ellenzék kihasználta a helyzetet. Felfogtad, ember? Úgy követtek el államcsínyt, hogy senki sem tud róla. Luka Ilić értesült elsőként. Ott termett a stúdióban tíz perccel Strum halála után, vele jött a belügyminiszter is. A vezérkari főnök pedig már tíz hónapja rendszeresen találkozgat az ellenzéki vezetőkkel. Luka veszélyes figura. Luka most az isten. És aztán ugyanez a Luka megtette élete legokosabb lépését. Mindjárt másnap bedobta a játékba Jeremija Strum hasonmását, akit marionett-bábuként irányít. Látszólag tehát van elnökünk, a régi jó Jeremija. Pedig ez a Strum-hasonmás olyan idétlenül röhög… Ezek a birkák viszont soha nem fognak rájönni!”

Petar az ablakra mutatott. Iskolatársaink a kocsmaasztalok között vonaglottak a harmonikamuzsikára. A terem sarkában televízió villogott. A képernyőn, már ki tudja hányadszor aznap, Strum elnök (vagyis isten tudja kicsoda) képe vereslett, valami közleményt olvasott. Nagyon magas homloka volt. Komor volt és kevély, mint mindig, még akkor is, ha az alkalom ezt nem követelte volna meg. Bámultuk így messziről, és kerestük a hibát a képernyőn. Kerestünk valamit. Petar egy hosszú, vékony cigarettára gyújtott, Vuk meg továbbra sem emelte föl a tekintetét. Mintha félt volna fölnézni. Bámulta a földet, halálsápadt arccal.

„A hivatal tud erről. A hivatal felismeri Jeremija Strum hasonmását, még mielőtt elindul a híradófőcím. A hivatal nem birka. De ugyanezen hivatal azt is tudja, hogy Strum rezsimjének vége. Mindnyájunknak hányingere van az ő hülyeségétől. Tudatosan szállunk be ebbe a játékba. A feladatunk elfogadni a tényt, hogy Luka Ilić van hatalmon ebben az országban, és hogy ezt mégsem fedjük föl senkinek. Strum úr, akit te megfojtottál, számunkra is él és virul – a továbbiakig!”

Megvillant az ég. Abban a pillanatban, mikor arra gondoltam, hogy számolhatnám a másodperceket a villámdörgésig, máris hallottuk a hatalmas robajt. Elment az áram. Közel volt. A sötétbe borult teremben iskolatársaink sóhajai hallatszottak, méltatlankodtak, mivel hirtelen megszűnt a hangos zene, és mert váratlanul támadt ez a sötétség.

7.

Vuk nem tudott visszaemlékezni az Egymillióval a zsebben kvíz forgatásának egyetlen másodpercére sem. Legalább egy pillanat beugrott volna, mely érv lenne Petar iszonyú elmélete ellen, vagy akár mellett. Ami viszont mély nyomot hagyott emlékezetében, jobban mondva a gyomrában, az az „ébredés” volt.

Vuk Žigić két nap múlva tért magához. Lévén, hogy két nappal korábban az államelnököt fojtogatta, az sem lett volna csoda, ha a hullaházban találja magát, mégis a városi kórházban nyitotta fel szemét, és nyakához tartott késpenge helyett egy tenyér pihent a homlokán, és bár homályosan látott, az ágya felett ácsorgóban az ellenzéki vezérre, Luka Ilićre ismert. Fekete inget és értékes karórát viselt. Mosolyra húzta a száját, mikor Vuk végre felnyitotta a szemét. Nem tudta, mit is mondjon neki.

„Minden rendben lesz. Pihenj csak, ne beszélj senkinek semmit, és ne aggódj.”

Eltelt néhány perc.

Ekkor félszegen elfordult, és az éjjeliszekrényről felkapott egy tányért, és Vuk orra alá dugta.

„A feleségem küldi. Remélem, szereted a palacsintát!”

8.

Találkozz vele, de soha ne mondd neki azt, hogy palacsinta. Ettől ugyanis hideglelést kap, elveszti az eszét és gyilkolni fog. Mert elvész az időben és a térben. Mert elborul az agya. Mert elkezd vérben forogni a szeme. Mert rosszul lesz.

Úgy fogja érezni, hogy egy óriási sárga féreg akar a szemén keresztül távozni a fejéből. A palacsinta egyik végével az orrán keresztül kezd el csúszni, miközben delfin módjára csóválja a másik végét. És elnehezül a feje, fulladás fogja el, és többé már nem lesz számára kiút.

Olyan ő ilyenkor, mint egy kés pengéjén egyensúlyozó egér.

Nem tudja, mit csinál. Segítséget kér tőled, de neked fogalmad sincs, mit tehetsz érte. Ellensége vagy most. Te vagy a világ legborzalmasabb palacsintája.

Olyan simán kinyír, mintha csak egy tizenegyest rúgna.

Pedig biztosan sokat jelentesz neki, mert odafigyelsz rá, és még véletlenül se szeretne kipurcantani.

Sohase mondd, hogy palacsinta.

Hallgass.

Fordította Orovec Krisztina