Szávai Attila: Helyemre a világban

Nyomtatás

Tiszta ciki volt a ballagás, a legnagyobb melegben kellett a legkényelmetlenebb ruhában lenni. Nem is értem, nagymama miért nem izzadt abban a sok szoknyában. Biztos a kor teszi. Mondjuk azért eléggé lelassult benne az erő.

Sok dolgon túl van, nincs már miért izzadnia. Már a ballagás előtt mondtam anyuéknak, hogy hagyják a felesleges köröket, nem kell annyi virág, új mobil, meg ilyenek. Az általános iskolai ballagás után is úgy nézett ki a szobám, mint valami arborétum, alig győztem kiszellőztetni az édeskés virágszagot, hogy végre újra tinédzserszag lehessen (apám szerint sima ágyékszag, mindegy). Annak örülnék legjobban, ha egyszerűen csak elmennénk a strandra.

 

Tiszta szégyen, hogy tombol a nyár, feszíti a tájat a délibáb, cuppogunk hónaljban, közben idén nem voltunk még strandon. De apámék még a tévét is elkapcsolják, ha strandot mutat a híradó. Azért nem megyünk, mert drága. Tavaly is, ha voltunk, azon spóroltunk, hogy pl. a kaját vittük, és mivel a férfiszakasznak csak egy fürdőgatyája volt, hát apámmal felváltva mentünk a medencébe. Először csak a kismedencébe, amit apu úgy hív, hogy tojásfőző, aztán a mélyvízbe. Először apám, aztán én. Senkinek se tűnt fel az ugyanolyan kisgatya. Vagy csak nem szóltak, mert lehet, hogy mindenki így csinálja. És akkor valószínűleg ugyanannyi ember bujkál az öltözők között, mint amennyi kint van a napon. Ki érti ezt. A hosszúnadrágunk mérete különbözik, az úszógatyáinké ugyanaz, ez is milyen már. Vérciki.
Azt bírom a strandban, hogy miután eléggé behekkeltél, büfögsz pár szénsavasat a kólától, aztán hasra fekszel, mint egy lábtörlő. Becsukott szemmel hallgatni az emberi morajlást, ahogy több százan egyszerre beszélnek, mint mikor bekapcsolva hagynak négy raklap kisrádiót. Érzed a napozókrém kedves szagát, közben játszol a frottírtörölköző csücskével, vagy a hangyákkal, ahogy rá akarnak mozdulni a hekkmaradékra. Függőlegesbe tartod a hekkes papírt, és mire majdnem elérné a panírmorzsát, akkor fordítasz a ragacsos lapon 180 fokot. Közben csodálkozol, hogy a hangya hogy nem fárad el. A huszadik fordítás után elunod, és kidobod az egészet a kukába. Majd azzal szórakozol, hogy nézed a strandolókat, és ránézésre megtippeled, kinek mi a szakmája (tízből kettő tényleg az, aminek kinéz). A strandon az is jó, hogy a testek kíméletlen őszinteséggel beszélnek magukról és arról, aki bennük van. Már ha van valami valakiben. Némelyik úgy riszálja magát, hogy tengeribeteg lesz benne a lélek, annyit lötyögteti a testrészeit. Anyu szerencsére nem ilyen, neki tartása van. 42 kiló színtiszta tartás az anyukám. Viszont, ha apu későn jön haza, akkor azt szokta neki mondani, hogy több tartás van egy fél tepsi kétnapos rakott karfiolban, mint benned. Egyszer úgy volt, hogy a nagyit is visszük, mert az anyukám anyukája, de apu szerint inkább nem kéne mutogatni.

Azt is szoktam, hogy úszósapkában és úszószemüvegben lemerülök, aztán fel, megint le, megint fel. Morajlás, süketség, moraj, süket, mor, sük. Apám szerint pedig ki kellene már találni mi a jó, fent vagy lent. Magammal is így vagyok, hogy ha nem a világra figyelek, hanem magamra és a helyemre a világban, akkor egészen jól el szoktam csendesedni belül.
Apa szeret strandon újságot olvasni, azt mondja, ilyen környezetben még a politikai hírek is szebbek. Anya szerint meg csak simán tetszelegni akar mások előtt, hogy mennyire tájékozott, pedig azt se tudja, mennyibe kerül egy szatyor csirkefarhát.
Apa szerint azért vagyunk fiatalok, mert kell egy korosztály, aki nem ért bizonyos dolgokat. Azt külön nem értem, hogy miért nem fordítanak nagyobb figyelmet a zenére, amit nyomatnak a strandon, mármint a központi zenére. Vannak érzékeny emberek, akiknek simán el lehet tolni a napját valami sramlis diszkózenével, aztán hiába a málnafagyi, hiába a bikinivonal. Nem mondom, hogy Vivaldira nagyobb hasasokat ugranék a gyerekmedencébe, de tényleg kellene valami aranyközép. Vagy fel kellene találni a strandzenét, mint műfajt. Legyen benne napsütés, szerelem, utalás a vízre, az örömre, az aktuális virsliárakra és gumimatrac-bérlési akciókra. A lényeg, hogy valami könnyed legyen, ne foglaljon sok helyet a levegőben, így is tele van már SMS-sel meg telefonálással, internettel meg tévécsatornákkal, már kész csoda, hogy jut még hely az oxigénnek.

Egyszer valahogy bent kellene maradni éjszakára. Megvárni, hogyan ülnek el a hullámok a medencékben, és odaképzelni azt a rengeteg emléket, amit otthagytak a vízben a fürdőzők. Vidám gyereksikolyokat, fiatal szerelmesek víz alatti taperolásait, a leázott napolajak literjeit, a lassan sodródó rovarflottákat, labdapattanások elhalkult csattanásain át.
Mikor strand után hazamegyünk a panellakás büdösébe, mindig szomorú leszek, mintha valamit ott hagytam volna magamból. Szomorú leszek, mint egy fél pár strandpapucs, aminek elvesztették a másik felét.