irodalmiszemle

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Danyiil Harmsz versei

E-mail Nyomtatás

Örökös derű és piszok*
(Постоянство веселья и грязи)

A hűs folyó csobogva illan,
A hegy árnyékot vet a rétre,
Kihuny az égi fény, s a fáradt
Madárhad álmot látva repked.
S a házmester, sötét bajusszal,
Kapunkban áll, és bírja szusszal
A hosszú éjt. Szemébe csusszan
Sapkája tíz koszos körömtől.
Az ablakból harsány kacaj hull,
Láb dobban, és palack csörömpöl.

A nap s a hét is gyorsan elmegy,
Majd évek futnak el sietve,
S az emberek csinos sorokban
Leszállnak sírjaikba végül.
S a házmester, sötét bajusszal,
Kapunkban áll, és bírja szusszal
Sok éve már. Szemébe csusszan
Sapkája tíz koszos körömtől.
Az ablakból harsány kacaj hull,
Láb dobban, és palack csörömpöl.

A hold s a nap kővé fakultak,
A csillagképek rajza más lett.
A bolygók fordulása lomha,
Az idő homokként szitál csak.
S a házmester, sötét bajusszal,
Még most is áll, és bírja szusszal
A végtelent. Szemébe csusszan
Sapkája tíz koszos körömtől.
Az ablakból harsány kacaj hull,
Láb dobban, és palack csörömpöl.

1933. október 14.

* A fordítás az EMMI Babits Mihály műfordítói ösztöndíjának keretében készült. Köszönöm Hetényi Zsuzsa lektori közreműködését. – A ford.

 

Vénasszony
(Старуха)

Évek, napok csak körbejárnak.
Homok repül, folyó inal.
A férj ajtót nyit asszonyának.
A kéz remeg, fehér a haj.
A fénylő szem már könnybe lábad,
Mert nézni puszta gyötrelem.
A szív nehéz, szorongva fárad,
S békét ígér a földverem.

Vénasszony, hol van könnyű lépted,
Ében hajad, szép termeted?
Csengő beszéded is mivé lett,
Hol hagytad gyűrűd, szép öved?
Utálkozol, pörölsz kivetve,
Seregnyi év arcodra fagy.
Fuss hát a zöld fenyőligetbe,
A földbe bújj, és ott rohadj.

1933. október 20.

 

[Pénzedért időt vehetsz…]
[Деньги время берегут…]

Pénzedért időt vehetsz
Szól a kürt, rohanni kezd
Fürge emberáradat
Dől a füst, a gőzvonat
Pletykák dallamára ring
Míg szemafor karja int
Bú a zöld acélfalon
Összekoccan öt vagon
S talpfa-ritmus hirdeti
Most lódult a gép neki
Gőzmozdony-tüdő liheg
Itt egy dáma szendereg
Fényt szitál a lámpa most
Félig alvó százados
Századszor mereszti épp
Csillogó tekintetét
Nézzen végre rá a nő
S lábával legyint csak ő

1935. január 1.

 

Az ég
(Небо)

Eljött a reggel. Trónusára
Felült a nap. Fehér a lomb.
Fény hull a kerti szilvafára.
Árnyék vetül, sötét korong.

A rádió delet harangoz.
A sarki újságos kiált.
Az ügyes hírlap szava hangos,
Megír egy napnyi krónikát.

Gyors híreket hasábba tömnek,
Már írva áll, hogy telt a nap.
Az esti lapban sok kis ötlet.
A sugárútra fény tapad.

Az emberek már sörben áznak;
A villamos már elrobog;
Már fénye huny a sok lakásnak;
Már ablakán az éj kopog.

Eljött az éj. Kábán szuszognak
Gondjuktól megvált emberek.
Fülük süket, behunyt szemük vak.
A testük könnyű és merev.

Az égen csillagok ragyognak;
Egy zöld levélke lengedez.
Távol tengerhabok csobognak;
A hegyről csermely csörgedez.

Kakas rikolt. Reggel van újra,
A nap lohol mögötte már.
Homályt terít a Brahmaputra.
Dús rétre hull jótékony árny.

Már hűs az ég szélfútta leple,
A por szálldosva hömpölyög.
Egy tölgylevél kering lebegve.
Fölöttünk már az ég dörög.

Pétervár zúg, akár a Néva,
Szél fújja körben erdejét.
Jupiter dúl. Villámkaréja
Mint kard ragyog. Kigyúl az ég.

Már mindent elborít a zápor,
A sűrű víz zubogva hull.
De ritkul már villáma távol,
A mennydörgés tovább vonul.

A nap ragyog, a szél eloszlott,
Az égtől forró lesz a föld.
Felszáll a víz mint páraoszlop,
S felhővé duzzad mind a köd.

És újból szörnyű ár pereg le,
S ragyog megint a napkorong.
Hol sír az ég, hol jó a kedve,
Hol jót mulatna, hol borong.

1935. augusztus 17.

 

Két füstös képű dáma álma
(Сон двух черномазых дам)

Két dáma alszik épp, de nem,
Nem alszanak, habár igen,
Naná, mindketten alszanak,
És álmukban bejött Iván,
S a házmester Iván mögött,
Tolsztoj-kötettel épp bejött,
A Háború és béke volt.
De rosszul mondtam, tévedés,
Tolsztoj lépett be éppen, és
Kabátját szögre dobta már,
Csizmája szűk: – Segíts, Iván!
Baltát ragadt Iván legott,
És puffant Tolsztoj ősz feje.
Szégyenletes! Tolsztoj halott.
S az egész orosz irodalom ment a bilibe.

1936. augusztus 19.

Gáti István fordításai

You are here: