irodalmiszemle

  • Full Screen
  • Wide Screen
  • Narrow Screen
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Szászi Zoltán: Észlelés múlt időről Sebastianus sebeibe nyúlva (vers)

E-mail Nyomtatás

(Tőzsér Árpád 80. születése napjára)

az a magyarázat álszent és hamis hogy ne foglalkozz vele
mindig jelen van az észlelés
miközben múlt időről akarsz szólni
az idő fanyílként beleáll agyadba

keresnéd a sokadik emeleti ablakból
rálátással Pozsonyra
a helyed
képzelt hazába esel a vers ablakán át
mert akkor szerinted
arrafelé tévedett legkisebbet az Isten

máshol vagy
Most ez adatott feladatként:
ne panaszkodj! Máskor más, most meg ez.
jó lenne ha lenne még
tévedni lehetőség
s kezdeni lehetne újrateremtést

nincs semmi támpont hozzá
mi legyen hát  

nézzük
48,1869 és 20,0208
GPS-koordináták

itt lenne hát a világ közepe
innen sugárzik szét ide hullik vissza minden
itt kattant ki a születés égi retesze

itt lehetett díszpolgári szinten elmozdulásod
de ha a kurzort mozgatod
pár ezred adattal északabbra
ott a temető az ősökkel
feloldhatatlan testek lebegnek az emlékezetben

sáros sírok
siroksár az ott a félelmetes halottasház
Sárosfa román kori oltárát hatszögű betonnal befogó
holtak végállomása  
hol elektromos fáklyák mínusz tízig hűtő
meg minden
nagyon funkcionál

ami az életben a mindentől még csak elvárva se lehet

semmi más nem kéne csak figyelni észlelésre
ahogy a tekintet ki-kirepes

az emlékezet ebbe a megkéselt múltba sétál vissza
teli van csikar borok
rossz pálinkák másnapos utazások öklendezésével
amikre napos tiszt üvöltésére válaszolt proveduk* zengnek
ki akar ezek után kutatni
hogy ne valld be, amit nem követtél el

már az irányt keresed
ki- vagy behajolj
egy vers végleg elhomályosodó ablakán

mégis keress mást

kedvest vagy valami gyengédet
anyja hasát érintő gyerek kisujját látni tudtad
nézd újra s ha ez megvan
a megtartó és örök szépség lázálma ne hajtson tovább
Oly mindegy, most épp mi a börtönöd

észlelni múlt időt látni mivé lett kert ház utca
hol egyre több a lehúzott roló
az üres portán falbontó gaz belenő a valóságba
az álmok mindig gondos
ápolt utcaképen sétáltatnak végig
azon az udvaron is hol meztéláb futni tanultál

ház kút eperfa istálló domb szegletein
egy anya tekintete a máig létező keret
ebbe hajolj bele

ami ezen kihullt az már régen a volt
ami most percen le éppen
az a jelen
és ami lehet még az
mérhetetlen jövő
e képnek sarkába elférni látszik
nem adja magát
erős
a szem
nem múlik az élesség észlelt múlt időtől

(A kurzivált sorok Tőzsér Árpád Sebastianus című verséből valók.)

 

You are here: